Elnöki köszöntő
„Egynek minden nehéz; soknak semmi sem lehetetlen.” írja gróf Széchenyi István, a legnagyobb magyar. Minden település sajátos helyi adottságokkal bír és feladatait törekszik a lehető leghatékonyabban megoldani. Ugyanakkor egyes kötelezően ellátandó feladatok központosítása, közös, hatékony megoldásának lehetősége hívta életre a 2013. május 31-én Biatorbágy, Budajenő, Budakeszi, Herceghalom, Nagykovácsi, Páty, Perbál, Remeteszőlős és Tök települések önkormányzatai által létrehozott Budakörnyéki Önkormányzati Társulást. A szervezethez 2014. június 1-jével Telki község is csatlakozott. A társulás számos, a településeket érintő kérdés mentén dolgozik együtt és valósítja meg közös céljainkat. Az összefogás a fejlődés útja az élet minden színterén. Ezek az együttműködések tárgyiasulnak egyebek mellett intézmény közös létrehozásában, fenntartásában, a közös fejlesztésekben, fesztiváljainkban, rendezvényeinkben, jelen közös kiadványunkban, és személyes kapcsolatainkban. Bízom benne, hogy ezen települések közötti együttműködés hosszú távú, önkormányzati ciklusokon átívelő lesz és közös eredményeink igazolni fogják a társulás létjogosultságát. Kiadványunk – mely az együttműködésünk egyik eredménye – segítséget nyújt a Budakörnyéki Önkormányzati Társuláshoz tartozó települések nevezetességeinek megismerésében, az ügyes-bajos dolgok elintézésében, és soksok hasznos információval segíti mindennapjaikat. Javaslom, hogy látogassuk meg egymás településeit, vegyünk részt a társulás közösségeinek rendezvényein is, és pillantsunk bele egymás mindennapjaiba! Eredményes tájékozódást, kellemes időtöltést kívánok! dr. Csutoráné dr. Győri Ottilia elnök, polgármester